.
Duna House Blog
Naprakész tudás ingatlanügyekben

Amit a veszélyhelyzet alatt tudni érdemes a Babaváró hitelről 

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint márciusban a családok 61,4 milliárd forint új szerződéses összegű Babaváró hitelt vettek fel, amely összeg október óta nem volt ilyen magas. A járványhelyzet első hónapjában az adatok alapján tehát nem csökkent az igénylési kedv, ráadásul azóta számos, jelentős könnyítést jelentettek be a folyamatokban. A Duna House Pénzügyek összegyűjtötte a legfontosabbakat, amelyekre minden családnak figyelni érdemes.

„A veszélyhelyezt kihirdetése óta, bár sokan nem tudják, de jelentős könnyítések vannak érvényben a támogatások és hitelfelvételek folyamatában azért, hogy a korlátozott kijárási lehetőségek és az élet minden területén lassabb ügyintézés ne befolyásolja a családok pénzügyi folyamatait.” – nyilatkozta Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője. „A felkészült pénzügyi szakértőink a naprakész információk ismeretében tudják segíteni és hatékonnyá tenni például a Babaváró hitel igénylését anélkül, hogy az ügyfélnek több bankban és hivatalban kellene sorban állnia a megfelelő információk és dokumentációk beszerzése miatt. A szabályozásnak számos részeleme van, amelyeket érdemes közvetlenül, az adott helyzet pontos ismertében átbeszélni a pénzügyi szakértőkkel. Ha kérdésük merülne fel, keressék kollégáikat a [email protected] e-mail címen.

Az 5 legfontosabb változás a koronavírus ideje alatt

Egyszerűbb igénylés, elég az egyik fél: a házastársak meghatalmazhatják egymást a babaváró hitel, lakáscélú állami támogatások iránti együttes igénylés mindkettőjük nevében történő benyújtására, valamint minden szükséges jognyilatkozat megtételére, így például a várandós kismamának a jogszabály által meghatározott esetekben egyáltalán nem kell bankba mennie.

Szülés után is igényelhető a Babaváró: A veszélyhelyzet időtartama, vagy az annak megszűnését követő legfeljebb 30 napos időszak alatt született gyermek esetén, amennyiben a kölcsönkérelmet legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napon benyújtják megszületett gyermekre is igényelhető a támogatás.

Lazábban számít a TB jogviszony folytonossága: a veszélyhelyzet alatt megszűnő TB jogviszony megszakítását nem kell figyelembe venni, azaz akár későbbi igénylés esetén sem számít, ha a mostani járványhelyzetben valaki tartósan munkanélküli lesz és így nem rendezett a társadalombiztosítási jogviszonya. Feltéve, hogy a veszélyhelyzetet követően a jogszabályban meghatározott időn belül újabb biztosítási jogviszonyt létesít.

Hosszabb bejelentési kötelezettség: a pandémiás helyzet alatt lejáró bejelentési határidők 30 nappal meghosszabodnak, ilyenek például a lakcímváltozás, vagy a született gyermek bejelentése.

A március eleji köztartozásmentesség számít: az igénylők egyikének sincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása feltétel fennállását a 2020. március 10-én fennálló állapotra kell vizsgálni a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint az annak megszűnését követő 30. napig benyújtott kérelmek esetén.
Fontos, hogy a veszélyhelyzet 2020.03.11-től tartó időszak, amelynek záró időpontjáról még nem rendelkezett a törvényalkotó, de nem szabad összekeverni a fizetési moratórium határidejével és dátumaival. A fenti változásokat az április 23-án hatályba lépett a 144/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet tartalmazza, amely a koronavírus veszélyhelyzet miatt a lakáscélú állami támogatásokhoz és Babaváró hitelhez speciális eljárásokat tartalmaz.

A Duna House Pénzügyek szakértői várják kérdéseiket a [email protected] e-mail címen.

2020. 05. 14.
Megosztás

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülj a legfrissebb ingatlanokról, izgalmas ajánlatokról és piaci hírekről!

Olvass tovább hasonló témákban

Blog
Életmód
Környezetbarát takarítás: Praktikák otthonra
Ingatlanok és környezettudatos életmód? Segítünk egy környezetbarát háztartás kialakításában, hogy könnyen csökkenteni tudj ökológiai lábnyomodon.
2023. 10. 27.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Biztonság felsőfokon
Tudtad, hogy otthonod biztonságáról már különféle okoseszközökkel is gondoskodhatsz? Bejegyzésünkben megmutatjuk, hogy működnek ezek a modern zárak.
2023. 01. 13.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Hotelminőség otthon is
Szeretnéd, ha ingatlanodban is jelen lenne a hotelek adta kényelem? Blogcikkünkben néhány tippet hoztunk, hogy miként érheted el az otthoni luxust.
2023. 01. 20.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Otthon kis kedvencekkel
Blogcikkünkből megtudhatod, hogy miket érdemes szem előtt tartani a kisállat és a gazdi szempontjait is figyelembe véve a lakásban.
2023. 02. 09.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Költözés kisállattal? Mutatjuk, hogy mire figyelj!
Kutya, macska, hörcsög vagy gyík? Bármelyik is legyen a lakótársad, ha menni kell a jelenlegi otthonotokból, hát menni kell! Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha háziállattal keresed új otthonod!
2023. 04. 20.
Olvass tovább
Blog
Életmód
3 módszer, amivel fenntarthatóbbá alakíthatod albérletedet
Fontos számodra a fenntarthatóság, azonban egy erre kevésbé optimalizált albérletben élsz? Mutatunk néhány apró, de annál hatékonyabb ötletet, amellyel átalakíthatod bérelt lakásod és aminek talán még a tulajdonos is örülni fog!
2023. 06. 01.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Hogyan hűtsd le lakásodat klímaberendezés nélkül?
Mégis hogyan tudod hatékonyan kiűzni a párás, meleg levegőt otthonodból? Blogcikkünkben megmutatjuk számodra!
2023. 06. 23.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Erkély, loggia, balkon, terasz. Tudod mi a különbség?
Ha ingatlan hirdetést olvasol, gyakran találkozhatsz ezekkel a kifejezésekkel. De tudod, hogy melyik fogalom mit fed? Segítünk megkülönböztetni őket!
2021. 12. 07.
Olvass tovább
Blog
Életmód
Közös kert: mire használhatod?
Társasházi lakások esetén felvetődhet a kérdés, hogy mi az, ami szabályozhatja a közös kert használatát, mi az, ami korlátozó tényező lehet.
2021. 10. 26.
Olvass tovább