.
Friss hírek és elemzések az ingatlanpiacról
2024. 10. 01.
Megosztás

Jól indult az ősz a hazai ingatlanpiacon

A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2024 szeptemberében, országosan 9 754 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

Jól indult az ősz a hazai ingatlanpiacon. A Duna House által a harmadik negyedév utolsó hónapjára becsült 9 754 tranzakció az előző hónap eredményeit 4,8%-kal haladja meg, az előző év azonos időszakához mérten pedig 20,9%-kal erősebb teljesítményt jelent. Az ingatlanközvetítő becslése szerint a 2024. január-szeptember közötti időszakban 92 ezer tranzakció valósult meg, így a várakozásoknak megfelelően az előrejelzett 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac. A források és a vevői bizalom adott, így az év hátralévő részében számottevő vevői érdeklődésre és nagyszámú tranzakciózárásra számítanak az ingatlanközvetítő szakértői.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai szerint a jelzáloghitel-piacon is lecsengett a nyár, idén szeptemberben a cég becslése alapján 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Az augusztusra becsült adathoz képest így 7%-kal nőtt a volumen, az előző év azonos időszakában mért MNB adathoz hasonlítva pedig 106%-kal teljesített jobban a szegmens idén szeptemberben.

Duna House tranzakciószám-becslés
A források és a vevői bizalom adott, így az év hátralévő részében számottevő vevői érdeklődésre és nagyszámú tranzakciózárásra számítanak az ingatlanközvetítő szakértői.
Megosztás

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülj a legfrissebb ingatlanokról, izgalmas ajánlatokról és piaci hírekről!

Olvass tovább híreink között

Hír
Zöld hitel: Feltételek, kedvezmények, tudnivalók
A november 1-től életbe lépő energetikai tanúsítvány szabálymódosítás kapcsán a Credipass szakértői körüljárták a zöld hitel témakörét.
2023. 11. 07.
Olvass tovább
Hír
CSOK 2023: Tippek, ha csak idén igényelhetsz
A határidő szűkössége miatt különösen fontos a sikeres és zökkenőmentes ügymenet: itt vannak a kifejezetten ingatlanhoz kapcsolódó, rejtett buktatók.
2023. 10. 30.
Olvass tovább
Hír
200 évnyi történelem a fővárosi ingatlanpiacon
Budapest 150. jubileuma apropóján a Duna House szakértői összegyűjtötték az év legkülönlegesebb és legkorosabb épületeiben zárt ingatlanpiaci tranzakciókat.
2023. 11. 22.
Olvass tovább
Hír
Stresszmentes évkezdés: itt az új CSOK Plusz jogszabály, jelentős könnyítést kapnak a már babát váró családok is
Megjelent a jövő év januárjától esedékes CSOK Plusz családtámogatási rendelet végleges formában, lássuk a részleteket!
2023. 12. 01.
Olvass tovább
Hír
Az ingatlan- és hitelpiac is erősen hajrázott novemberben
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2023 novemberében, országosan 8 800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023. 12. 02.
Olvass tovább
Hír
Az átlagosnál erősebb decemberrel zárhat az ingatlanpiac
Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben.
2023. 11. 29.
Olvass tovább
Hír
Előnyök és új információk a CSOK Plusz kapcsán – mutatjuk mire kell figyelni
Egy friss rendelettervezet árult el újabb részleteket a jövő év januárjától induló CSOK Plusz kapcsán.
2023. 11. 27.
Olvass tovább
Hír
Az alacsonyabb minőség lenne a megfizethetőség ára az otthonteremtésben?!
Az otthonteremtés nehézségei miatt a megfizethetőség érdekében egyre inkább kompromisszumot kötnek az ingatlanvásárlók a minőség terén, az érdeklődés eltolódott ugyanis a jó és a lakható kategória felé a Duna House adatai szerint.
2023. 11. 20.
Olvass tovább
Hír
Babaváró last minute, avagy 30 év felettieknek érdemes lehet még idén belevágni
A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a Babaváró támogatást, ezért a Credipass szakértői összeszedték, hogy kiknek érdemes élni a lehetőséggel és hogy mire kell figyelni az igénylés során.
2023. 11. 17.
Olvass tovább