Bács-Kiskunban is lendületes évet zárt az ingatlanpiac
A KSH szerint az elmúlt években is keresettek voltak a Bács-Kiskun vármegyei ingatlanok, a Duna House 2024-es adatai alapján azonban az előző évhez mérten 21%-kal több adásvétel zárult a területen. A tavalyi tranzakciók alapján a KSH által mért, 2023-as átlaghoz képest 22%-kal magasabb, 410 ezer forintos négyzetméterárat mért az ingatlanközvetítő, az otthonteremtés költsége pedig meghaladta a 34,7 millió forintot. A vármegyében értékesített ingatlanok fele, 52%-a kecskeméti ház vagy lakás volt, ahol a vevők 29%-ban befektetési céllal, 27%-ban nagyobb ingatlanba költözés miatt szerződtek.
Országszerte aktívan telt a 2024-es év a hazai ingatlanpiacon, ahol az előző évhez képest a főváros mellett a vidéki területeken is gyarapodott az adásvételek száma mind az otthonteremtési, mind a befektetési céllal szerződők körében. A KSH Ingatlanadattár adatai alapján már évek óta keresett vidéki lokációnak számít Bács-Kiskun, hiszen mind 2022-ben, mind 2023-ban ebben a vármegyében zárult a hazai ingatlanpiac adásvételeinek jelentős része, a negyedik legtöbb otthon – a főváros, Pest vármegye és Borsod után – ezen a területen cserélt gazdát. A Duna House értékesítési adatai szerint a tavaly új tulajdonoshoz került lakások és házak ötöde a keleti vármegyék településein helyezkedett el, azon belül is Bács-Kiskun vármegyében zárult a legtöbb ügylet az ingatlanközvetítő közreműködésével. A vármegye településein a 2023-as adatokhoz mérten 21%-kal, de még az ingatlanpiaci szempontból jobban teljesítő 2022 darabszámánál is 3%-kal több ingatlan cserélt gazdát az ingatlanközvetítő közreműködésével 2024-ben.