.
Friss hírek és elemzések az ingatlanpiacról
2025. 06. 17.
Megosztás

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Budapest, 2025. június 17. – Az ingatlanpiac idén történelmi árszinteket ért el Budapesten, ami különösen az első lakásvásárlókat szembesítheti új kihívásokkal. Míg az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,5-1,6 millió forint között mozgott, addig a felújítandó téglalakásoké is látványosan emelkedett, elérve a 950-990 ezer forintot. Bár a két kategória között még mindig jelentős az árkülönbség, az elmúlt évben ez érezhetően csökkent. Ez a trend alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva. 

Az új építésű fővárosi lakások esetében a korszerű kivitelezés és a kiemelkedő energetikai jellemzők mellett az egyre szűkülő kínálat is felfelé hajtja az árakat. A területi különbségek azonban még így is drámaiak: míg a XV. és XX. kerületekben még 1 millió forint körül mozog az átlagos négyzetméterár, addig a II. kerületben már a 3,4 millió forintos árszintet is elérheti, de például már az I., V. és XII. kerületekben is 2 millió forint feletti négyzetméterárakkal kell számolni.

Eközben a felújítandó lakások ára is meredeken emelkedett: a jelenlegi 990-995 ezer forintos négyzetméterár éves szinten 12%-os növekedést jelent. A jobb állapotú használt társasházi lakások medián ára már 1,1 millió Ft/m², a 40 m2 alatti garzonok átlagára pedig elérte az 1,2 millió Ft/m²-t, ezzel közelítve az új építésűek árszintjét.

„Fontos tényező a felújítási költség, ami jelentősen megdrágíthatja beruházást”
– hangsúlyozta Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője.
Mutass többet

Egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás kozmetikai felújítása akár 6 millió forintba is kerülhet, míg egy átfogó, energetikai korszerűsítés esetén akár a 15 millió forintot is elérheti. Így a teljes költség sok esetben már nem is kedvezőbb, mint egy új építésű lakásé, különösen, ha társasházi lakásról van szó, ahol az Otthonfelújítási Támogatás nem vehető igénybe.

 

Egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva?
A felújítandó lakások ára is meredeken emelkedett

Ezzel szemben a felújítandó családi házak piaca más képet mutat: egy Pest vármegyei, 120 négyzetméteres családi ház átlagosan 450-550 ezer Ft/m² áron vásárolható meg, ami 54-66 millió forintos vételárat jelent. Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 30 millió forintos felújítási költséget, amit az Otthonfelújítási Támogatás 3 millió forinttal mérsékelhet, a teljes beruházás 81-93 millió forint közétehető.

Ez az összeg már versenyképessé tehet egy felújítandó családi házat egy új építésűvel szemben, köszönhetően a vissza nem térítendő, akár 3 millió forintos támogatásnak, amely energetikai korszerűsítésre, egyebek mellett például hőszigetelésre, nyílászáró-cserére vagy fűtéskorszerűsítésre igényelhető.

MELYIK OPCIÓ KINEK ÉRHETI MEG?

  • Új építésű lakások: ideális választás azoknak, akik stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek, élhetnek a CSOK Plusz vagy Babaváró hitel nyújtotta előnyökkel, és fontos számukra az azonnali beköltözhetőség, a kiszámítható költségek és a hosszú távon alacsony rezsiszint.
  • Felújítandó lakások és régi családi házak: azoknak ajánlott, akik vállalják a felújítással járó többletmunkát, rendelkeznek hozzá megfelelő forrásokkal, és jogosultak az Otthonfelújítási Támogatásra. Különösen érdemes megfontolniuk ezt az opciót a gyermekes családoknak, akik hosszú távra terveznek egy energetikailag korszerűsített ingatlanban.

A köztudatban még mindig él a tévhit, miszerint a felújítandó lakás olcsóbb, azonban a jelenlegi árak és a korszerűsítési költségek fényében ez az előny sok esetben el is tűnik. Különösen a társasházi szegmensben” – tette hozzá Szegő Péter. „A döntés így egyre inkább finanszírozási kérdéssé válik: ki milyen támogatásra jogosult és mekkora önerővel rendelkezik.

Megosztás

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülj a legfrissebb ingatlanokról, izgalmas ajánlatokról és piaci hírekről!

Olvass tovább híreink között

Hír
Zöld hitel: Feltételek, kedvezmények, tudnivalók
A november 1-től életbe lépő energetikai tanúsítvány szabálymódosítás kapcsán a Credipass szakértői körüljárták a zöld hitel témakörét.
2023. 11. 07.
Olvass tovább
Hír
CSOK 2023: Tippek, ha csak idén igényelhetsz
A határidő szűkössége miatt különösen fontos a sikeres és zökkenőmentes ügymenet: itt vannak a kifejezetten ingatlanhoz kapcsolódó, rejtett buktatók.
2023. 10. 30.
Olvass tovább
Hír
200 évnyi történelem a fővárosi ingatlanpiacon
Budapest 150. jubileuma apropóján a Duna House szakértői összegyűjtötték az év legkülönlegesebb és legkorosabb épületeiben zárt ingatlanpiaci tranzakciókat.
2023. 11. 22.
Olvass tovább
Hír
Stresszmentes évkezdés: itt az új CSOK Plusz jogszabály, jelentős könnyítést kapnak a már babát váró családok is
Megjelent a jövő év januárjától esedékes CSOK Plusz családtámogatási rendelet végleges formában, lássuk a részleteket!
2023. 12. 01.
Olvass tovább
Hír
Az ingatlan- és hitelpiac is erősen hajrázott novemberben
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2023 novemberében, országosan 8 800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023. 12. 02.
Olvass tovább
Hír
Az átlagosnál erősebb decemberrel zárhat az ingatlanpiac
Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben.
2023. 11. 29.
Olvass tovább
Hír
Előnyök és új információk a CSOK Plusz kapcsán – mutatjuk mire kell figyelni
Egy friss rendelettervezet árult el újabb részleteket a jövő év januárjától induló CSOK Plusz kapcsán.
2023. 11. 27.
Olvass tovább
Hír
Az alacsonyabb minőség lenne a megfizethetőség ára az otthonteremtésben?!
Az otthonteremtés nehézségei miatt a megfizethetőség érdekében egyre inkább kompromisszumot kötnek az ingatlanvásárlók a minőség terén, az érdeklődés eltolódott ugyanis a jó és a lakható kategória felé a Duna House adatai szerint.
2023. 11. 20.
Olvass tovább
Hír
Babaváró last minute, avagy 30 év felettieknek érdemes lehet még idén belevágni
A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a Babaváró támogatást, ezért a Credipass szakértői összeszedték, hogy kiknek érdemes élni a lehetőséggel és hogy mire kell figyelni az igénylés során.
2023. 11. 17.
Olvass tovább