.
Friss hírek és elemzések az ingatlanpiacról
2023. 11. 15.
Megosztás

Délen megtelt tábla, északon kedvező négyzetméterárak várják az agglomerációban letelepedőket

A fővárosi agglomeráció legolcsóbb szektora lett idén az északi, ahol az átlagos négyzetméterár 12%-os csökkenést mutat tavalyhoz képest a Duna House közreműködésével zárult eladások alapján. Az érdeklődők kedvelt célpontja Fót, a szektorban kötött adásvételek ötöde zárult a településen, ahol főként a befektetési célú vásárlás és a nagyobb ingatlanba költözés motiválta a vásárlókat, akik otthonteremtésre átlagosan 44,4 millió forintot, vagyis 404 ezer forintos négyzetméterárat fizettek.

Ahogy a pandémia időszakában átalakultak az ingatlanvásárlási szokások, úgy a 2022-es gazdasági és politikai események, valamint a 2023-as évben tapasztalható kiugró infláció és a hitelezési nehézségek is mély nyomot hagytak a globális hazai ingatlanpiacon, így a fővárosi agglomeráció területein is. „A várostól távolabb eső, csendet, nyugalmat és teret kínáló agglomerációs területeken, köztük az északi szektor településein is kitartóan emelkedtek az árak az elmúlt évek során. Míg 2020-ban még 380 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kaphatott ingatlant az, aki az északi szektor mellett döntött, addig 43%-os emelkedés után, 2022-re 545 ezer forintra szökött az átlag.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Az ingatlanközvetítő legfrissebb, 2023-as adatai alapján azonban újra fordult a trend és megérkezett az árak enyhe, 12%-os mérséklődése az agglomeráció északi részén is, ahol az átlagos négyzetméterár így 481 ezer forintra csökkent, ez azonban még mindig 27%-kal magasabb árszintet mutat, mint a pandémia megjelenésének évében. Az idei év eladásai alapján, a fővárosi agglomeráció egészét vizsgálva az északi szektorban lehet a legkedvezőbb átlagos négyzetméteráron ingatlanhoz jutni, itt ugyanis egy közel 100 négyzetméteres otthon megvásárlása 47,5 millió forintból is megoldható. Ennél is kedvezőbb a helyzet Fóton, ahol a 2023-as tranzakciók adatai alapján 404 ezer forintos négyzetméteráron, 44,4 millió forint ráfordításával egy közel 110 négyzetméteres, tágas családi otthon is vásárolható.

„Az otthonteremtési támogatások változásai a jövő évtől várhatóan élénkítő hatással lesznek az agglomerációs települések ingatlanpiacára is, a kedvező négyzetméterárak pedig vélhetően számos családot ösztönöznek majd az északi szektor, azon belül is a fóti lokáció választására, ahol az értékesítési adatok szerint a szektor településein zárult adásvételek ötöde köttetett.” – tette hozzá a szakértő. Fót ezzel a második legkeresettebb településnek számít az északi agglomerációban, holt versenyben Váccal, a népszerűségi lista élén az idei évben Göd áll. Lakosságszám tekintetében a KSH adatai szerint a szektorban a negyedik legnépesebb a fóti lokáció, itt 2021. január 1-hez képest 2023 év elején csaknem 2%-kal lett magasabb az állandó lakosok száma, ami ezzel meghaladta a 21 400 főt. „Míg mások kitették a megtelt táblát, addig Fót továbbra is várja a használt és új ingatlanba vágyó fiatalokat és családokat egyaránt, ezért is döntöttünk az iroda újbóli megnyitása mellett, ezúttal a Móricz Zsigmond utca 45. szám alatt.” – emelte ki Jászter Noémi, a fóti Duna House iroda franchise partnere és irodai értékesítési vezetője.

A fóti ingatlanok mellett döntő ügyfelek 2023-ban jellemzően befektetési céllal (44%) vagy nagyobb ingatlanba költözés (33%) miatt vásároltak a városban lakást vagy házat, de volt példa első lakásukat szerző és a generációk összeköltözése miatt szerződő ügyfelekre is. Az adásvételek zömében, 78%-ban családi házak szerepeltek, 56%-ban jó állapotú ingatlanokat választottak a vevők, amelyekért átlagosan 386 ezer forintos négyzetméterárat fizettek. Azok a vásárlók, akik jó állapotú, fóti családi ház vásárlása mellett tették le a voksukat, átlagosan 57 millió forintos értéket képviselő, 151 négyzetméteres, tágas családi fészket kaphattak a pénzükért.

Délen megtelt tábla, északon kedvező négyzetméterárak várják az agglomerációban letelepedőket
Az érdeklődők kedvelt célpontja Fót, a szektorban kötött adásvételek ötöde zárult a településen, ahol főként a befektetési célú vásárlás és a nagyobb ingatlanba költözés motiválta a vásárlókat, akik otthonteremtésre átlagosan 44,4 millió forintot, vagyis 404 ezer forintos négyzetméterárat fizettek.
Megosztás

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülj a legfrissebb ingatlanokról, izgalmas ajánlatokról és piaci hírekről!

Olvass tovább híreink között

Hír
Zöld hitel: Feltételek, kedvezmények, tudnivalók
A november 1-től életbe lépő energetikai tanúsítvány szabálymódosítás kapcsán a Credipass szakértői körüljárták a zöld hitel témakörét.
2023. 11. 07.
Olvass tovább
Hír
CSOK 2023: Tippek, ha csak idén igényelhetsz
A határidő szűkössége miatt különösen fontos a sikeres és zökkenőmentes ügymenet: itt vannak a kifejezetten ingatlanhoz kapcsolódó, rejtett buktatók.
2023. 10. 30.
Olvass tovább
Hír
200 évnyi történelem a fővárosi ingatlanpiacon
Budapest 150. jubileuma apropóján a Duna House szakértői összegyűjtötték az év legkülönlegesebb és legkorosabb épületeiben zárt ingatlanpiaci tranzakciókat.
2023. 11. 22.
Olvass tovább
Hír
Stresszmentes évkezdés: itt az új CSOK Plusz jogszabály, jelentős könnyítést kapnak a már babát váró családok is
Megjelent a jövő év januárjától esedékes CSOK Plusz családtámogatási rendelet végleges formában, lássuk a részleteket!
2023. 12. 01.
Olvass tovább
Hír
Az ingatlan- és hitelpiac is erősen hajrázott novemberben
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2023 novemberében, országosan 8 800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023. 12. 02.
Olvass tovább
Hír
Az átlagosnál erősebb decemberrel zárhat az ingatlanpiac
Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben.
2023. 11. 29.
Olvass tovább
Hír
Előnyök és új információk a CSOK Plusz kapcsán – mutatjuk mire kell figyelni
Egy friss rendelettervezet árult el újabb részleteket a jövő év januárjától induló CSOK Plusz kapcsán.
2023. 11. 27.
Olvass tovább
Hír
Az alacsonyabb minőség lenne a megfizethetőség ára az otthonteremtésben?!
Az otthonteremtés nehézségei miatt a megfizethetőség érdekében egyre inkább kompromisszumot kötnek az ingatlanvásárlók a minőség terén, az érdeklődés eltolódott ugyanis a jó és a lakható kategória felé a Duna House adatai szerint.
2023. 11. 20.
Olvass tovább
Hír
Babaváró last minute, avagy 30 év felettieknek érdemes lehet még idén belevágni
A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a Babaváró támogatást, ezért a Credipass szakértői összeszedték, hogy kiknek érdemes élni a lehetőséggel és hogy mire kell figyelni az igénylés során.
2023. 11. 17.
Olvass tovább