Budapest 10.kerületében, az Óhegyi lakótelepen, parkos környezetben, jó tömegközlekedési lehetőséggel, lakó-pihenő övezetben, 53 négyzetméteres, 2 és fél szobás panellakás eladó!
Megvételre kínálok Kőbánya kertvárosi övezetének határában egy közepes állapotú panellakást, mely ritkaságnak számít a piacon!
Lakásbelső:
Belépés után egy nagyobb előszobában találjuk magunkat ahonnan rögtön jobbra egy konyha nyílik a konyha. Továbbhaladva, de szintén ezen az oldalon van egy közel 7 négyzetméteres félszoba, majd az előszoba végéből a közlekedőbe érünk. Balra a tágas, napfényes, déli tájolású, 18 négyzetméteres nappali található amihez tartozik egy francia erkély is. Szintén a közlekedőből nyílik a fürdőszoba és a WC is, meg a közel 10 négyzetméteres szoba is!
Épület:
Karbantartott, tiszta, rendezett, legjobban ezek a szavak írják le. A 80'-as években épült, 4 emeletes, a lépcsőház nyílászárói és bejárati ajtajai cserélve lettek, a kaputelefonos rendszer is fel lett újítva évekkel ezelőtt. Közös képviselővel a lakók elégedettek, a közösség rendes.
Parkolás, tárolás:
- Autóval megállni az utcán, a háztömb előtt és mögött is lehetséges.
- Tárolni a lakáshoz dedikált kb. 4-5 négyzetméteres tárolóban tudunk, illetve rendelkezésünkre áll még egy nagyobb, közös használatú helyiség is.
- Biciklit, babakocsit egy külön, földszinti helyiségben tudunk elhelyezni, mely elég nagy segítség és nem kell egy fél emeletet felcipekedni.
Környék:
Parkos környezet, átmenő forgalom nélkül, játszótér, focipálya/kosárpálya az épületegyüttes közvetlen szomszédságában, így csalásdosknak, kisgyerekeseknek és nagyobb gyerekkel rendelkezőknek is ideális választás! Az Óhegy-park, hatalmas zöldfelülettel, megannyi sportolási lehetőséggel és futópályával mindössze 5-6 perc sétatávolság!
Infrastruktúra:
- 2 általános iskola sétatávolságban
- bevásárlási lehetőségek 5 perc sétára és 5 percnyi autóútra elérhetőek
- háziorvosi rendelő is van a közelben
- 95-ös és 195-ös busz megállója 1 perc sétára, mellyel kőbánya központja 5 megálló alatt elérhető!
Finanszírozás:
A lakás készpénzre és hitelre is megvásárolható!
Ha szeretné megtekinteni hívjon bizalommal!