Budapest XI. Kerületében, azon belül is Szentimrevárosban keresi új tulajdonosát ez a felújítandó otthon. A jelenleg 2 szobás lakás ablakait néhány évvel ezelőtt műanyagra cserélték, de a lakás belső felújítása a teljes kreativitást felébresztheti önben. Itt álmodozhat, elképzelhet, tervezhet, majd újra tervezhet.
A jelenlegi 2 szoba + hallos elosztás remekül módosítható, felújítás után egy amerikai-konyhás nappali mellett 2 hálószobát és dupla fürdőszobát is kialakíthatunk. Lásd: ÁTALAKÍTÁSI TERV!!
Az egyedi gázfűtés kondenzációs kazán beépítését is lehetővé teszi, de más korszerű fűtéstechnológia is elképzelhető itt. A lakás tulajdoni lap szerint félemeleti, de szinte olyan, mintha az első emeleten lenne. Az ingatlanhoz egy saját pincerész is tartozik.
Mivel az épület könnyen elérhető akár autóval, akár tömegközlekedéssel, így bátran ajánlom ezt az ingatlant irodának, rendelőnek, de például jóga stúdiónak is el tudom képzelni. A Függetlenségi parkra is néző lakás pár perc sétára van a Feneketlen-tótól és a Kosztolányi Dezső tértől. Parkolni a ház előtt a Dinnye utcában vagy az Ulászló utcában lehet.
A társasház tiszta, rendezett, látszik, hogy az itt élők odafigyelnek környezetükre is. A társasház teljes elektromos hálózatának felújítása megtörtént egészen a villanyórák előtti kötésdobozig, magában foglalva a ház elektromos alapvezetékének a cseréjét és bővítését, a falakban lévő alumínium vezetékek korszerűbbre cserélését.
Ha ezt a jó lehetőséget nem hagyná ki, hívjon bátran időpont egyeztetés miatt! Birtokba adás hamar lehetséges!
A lakás jelenleg 2 szobás, felújítás után lehet 3 szobás elosztása!!!