2024 év elején döntöttük el, hogy eladjuk a családi házunkat. Katát ismertem és nagyon pozitív személy aki minden beszélgetésünk során meggyőzött arról, rábízhatom az ingatlanunk eladását. Eljött lefotózta az ingatlant átbeszélt velünk mindent, hogy mi mit szeretnénk. Nagy örömömre nézelődőket nem hozott, 4-5 család volt nálunk abból három ajánlatot is tett. Segítségével kiválasztottuk a nekünk megfelelő vevőt. Májusban meg is történt az adás vétel, amiben végig a segítségünkre volt Kata. Mi 1000%-ban meg voltunk elégedve.Csak ajánlani tudom bárkinek és szoktam is ismerősöket hozzá irányítani.❤
Ősszel kezdtem el igazából intenzíven lakást keresni. Igényeimet elmondtam Katának, aki rendszeresen küldött eladó ingatlanokat.
Az általam érdeklődésre számot tartó lakásokat mindig közösen néztük meg, utána megbeszéltük a tapasztalatokat. Sokat segített a döntésekben, hogy minden alkalommal összefoglalta az ingatlan jó és kevésbé jó tulajdonságait.
Volt hogy többször megnéztünk egy lakást, ez nem jelentett számára problémát, rugalmasan állt hozzá és mindig alkalmazkodott az én elfoglaltságomhoz.
A sikeres adásvétel végül rövid idő alatt – hála az éleslátásának – realizálódott. A jogi procedura lebonyolításában, valamint a birtokbaadásig jelenlétével végig a segítségemre volt.
Személyében nem csak egy remek ingatlanközvetítőt, hanem egy empatikus, kedves embert is megismertem. Csak ajánlani tudom !
Kovács Kata a 18. Kerületi házunk értékesítésében volt segítségünkre. Mindvégig türelmesen, segítőkészen és szakmailag felkészülten támogatott bennünket. Rövid időn belül és számunkra megfelelő feltételekkel tudtuk eladni az Ingatlant. Ez úton is köszönjük lelkiismeretes munkáját! Nyugodt szívvel ajánlom Kata közreműködését, ha valaki értékesíteni kívánja ingatlanát vagy álmai otthonát keresi!
Csak pozitívan tudom értékelni. A lakás nagyon gyorsan eladásra került.
Kata kedves volt, maximálisan segített, kérdésekre válaszolt, mindenről tájékoztatott. Ajánlani fogom másnak is.
Nagyon köszönjük a munkáját!