Forgalomtól mentes csendes utcában, újszerű családi ház eladó. A két szintes épület alagsorában kapott helyet két garázs egy műhely tároló valamint egy vendéglakosztály fürdőszobával, a főszinten amerikaikonyhás-nappali teraszkapcsolattal két hálószoba fürdőszoba kamra előszoba található,. Az ingatlant 2021-ben adták át, újszerű állapota makulátlan. Az előkert szépen parkosított világokkal ültetett a hátsó részben gyümölcsfák és veteményes kapott helyet. Az épület nagyon jól szigetelt az otthon melegéről gázkazán és padlófűtés gondoskodik.
Tulajdonviszonyok rendezettek azonnal birtokba vehető.
Az alsóörsi strand nyolc perc autóval 20 perc bringával.
Felsőörs község Veszprém vármegyében, a Balatonalmádi járásban. A Balaton-felvidék azon települései közé tartozik, ahonnan legalábbis a település egy része felől látni lehet ugyan a Balatont, de saját tóparttal a helység nem rendelkezik. A település Szent István király korától egészen 1946-ig[3] Zala vármegyéhez tartozott.
Fekvése
Felsőörs a Balaton-felvidék keleti részén fekszik, a Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred által közrezárt háromszögben, Balatonalmáditól körülbelül 5, Veszprémtől 8, Balatonfüredtől kicsit több mint 12 kilométerre. Különálló, külterületi településrésze Köveskútpuszta, az északnyugati határszéle közelében.
A közvetlenül határos települések: észak felől Szentkirályszabadja, kelet felől Balatonalmádi, délkelet felől Alsóörs, dél felől Lovas, nyugat felől Veszprémfajsz, északnyugat felől pedig Veszprém-Szabadságpuszta. Délnyugat felől pontszerűen érintkezik még a közigazgatási területe Paloznak határszélével is.
Megközelítése
Főutcája a 7219-es út, amely sok irányváltással, de nagyjából észak-déli irányban húzódik végig a település házai között; ezen érhető el a megyeszékhely és a Balaton (Alsóörs) felől is. Ebbe az útba torkollik bele Balatonalmádi felől, a község délkeleti szélén a 7218-as út, Almádival és a tópart keletebbre fekvő településeivel ez az út kapcsolja össze.
Határszélét nyugaton, néhány kilométeres szakaszon érinti még a 73-as főút, a Nemesvámos-Veszprémfajsz felől idáig húzódó 7302-es út és a kettőt összekapcsoló 73 801-es számú mellékút, délen pedig a 72 116-os számú mellékút is. Köveskútpuszta a 73-as főútról érhető el legegyszerűbben, bár burkolt út vezet oda a 7219-es út felől is.
Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőségeket Alsóörs vasútállomás vagy Balatonalmádi vasútállomás kínálja a BörgöndSzabadbattyánTapolca-vasútvonalon.