FELÚJÍTOTT, ERKÉLYES, AZONNAL KÖLTÖZHETŐ, ZÖLDÖVEZETI OTTHON!
XVI. kerület csendes, kertvárosi részen, a Centenáriumi lakótelepen eladó egy 3. emeleti, 2 szobás, jó állapotú, klímás, erkélyes, világos, 51 nm-es, azonnal költözhető lakás!
A lakás az 1981-ben épült, lift nélküli társasház 3. emeletén található, nagyon jó állapotban van, bútorozott, klímával felszerelt.
A lakásban néhány évvel ezelőtt minden megújult. A víz és villanyvezetékékek teljes cseréje megtörtént, új, hő és hangszigetelt műanyag nyílászárók kerültek beépítésre melyek szúnyoghálóval és redőnnyel felszereltek, a nappaliban helyet kapott egy hűtő-fűtő klíma, emellett a teljes konyha is megújult.
A fűtésről gáz konvektorok gondoskodnak.
A lakásban a tárolás, pakolás is könnyedén megoldható a közlekedő részen található beépített gardróbszekrényeknek és a konyha melletti különálló kis kamrának köszönhetően.
A lakás elrendezése ideális, jól használható helyiségei komfortos életteret biztosítanak az itt lakók számára.
Keleti tájolásából adódóan a nappaliból megközelíthető 4,3 nm-es loggia a délutáni órákban is élvezhető, hiszen közvetlen napsütés a reggeli, délelőtti órákban éri, de a ház előtti hatalmas, hangulatos platánfa kellemes árnyékot ad ezen időszakban is.
A lakás ablakai csendes, parkos területre néznek, így egy igazán nyugodt, jó hangulatú, zöldövezeti otthon várja a lakás új lakóit.
A lakás fenntartási költségei kedvezőek, közös költsége 10.080 Ft. A víz, villany és gázfogyasztás egyedi mérés alapján kerül elszámolásra.
A ház földszintjén található nagyméretű, zárható, közös tároló is használható, emellett közvetlenül a kapu mellett egy szintén zárható, külön bicikli tároló is rendelkezésre áll.
A HÁZ:
A 4 emeletes társasház nagyon tiszta, rendezett, karbantartott. Kiváló, rendkívül összetartó lakóközösség jellemzi, ezt a társasházba lépve azonnal érzékeljük is, a gondos lakók ügyelnek a környezetükre.
A ház beléptetőkódos kapuval ellátott.
A KÖRNYÉK:
A lakás egyik nagy előnye, hogy a környék remek ellátottsággal rendelkezik. A közvetlen közelben pékség, bevásárlási lehetőségek, Gyógyszertár, Kormányablak, Óvoda, Iskolák és minden egyéb szolgáltatás megtalálható, ami a hétköznapi élethez szükséges.
A közlekedés is kiváló, a ház előtt található a 44, 244-es buszok megállója, mellyel az Örs vezér tér kb. 15 perc alatt elérhető, de a H8 és H9-es HÉV is 10 perc séta távolságra elérhető.
A parkolás a környéken díjmentes, a ház előtti parkolóban mindig található szabad hely.
Olyan új tulajdonost keresünk, aki értékeli a csendes, kertvárosi környezetet, nem szeretne felújítással bajlódni és fontos számára a jó közlekedés valamint a remek ellátottság!
A lakás befektetési célra is remek választás, hiszen azonnal, könnyedén kiadható!
A vételár a képeken látható teljes bútorzatot és gépeket tartalmazza!
A lakás tehermentes, azonnal költözhető!
További információkért és megtekintési szándékkal kapcsolatban várom hívását!