Költözzünk tudatosan!
Mindig nagy izgalmakkal jár a költözés, hiszen életünk egy fejezete lezárul és új kezdődik minden egyes új otthonnal. Bedobozoljuk az életünket és tovább állunk egy már jól ismert helyről egy még ismeretlen terepre, ahol újabb emlékeket gyűjthetünk.
A költözés felfordulással jár és gyakran stressz is kíséri. Pár pontban összefoglaljuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben történjen a régi ingatlan elhagyása.
Mérjük fel az új lakást
Mielőtt rögtön belevágnánk a csomagolásba és a bútorok szétszedésébe, tervezzük meg, hogy mely helyiségbe mi fog átkerülni a régi lakásból, hogy már célirányosan tudjuk a holmikat átcipelni. Gondoljuk át, milyen bútorokat fogunk garantáltan átvinni és mi az, amire már nincs szükségünk és nyugodtan túladhatunk rajta. Valaki más biztosan örülni fog egy olyan bútornak, ami számunkra már feleslegessé vált. Azt is nézzük meg, hogy mi az a berendezési tárgy, amit egyben át tud vinni egy költöztető és mi az, amit viszont muszáj lapra szerelni.

Időpont
Ahhoz, hogy ne övezze pánikhangulat a költözést, fontos, hogy alaposan megtervezzük az idejét: mely napra hívjuk a költöztető céget, mikor tudunk átvinni a lakásba kisebb csomagokat, mikor lesz idő kitakarítani az új, illetve a régi helyen, és kik tudnak segíteni nekünk ezekben a teendőkben. Ha az ütemtervet sikerül fixálni, már tovább is léphetünk a következő fontos pontra.
Szelektálás
Gyakran nehéz megválni olyan holmiktól, amelyek már évek óta a birtokunkban vannak, ha pedig egy-egy fontos momentum is kötődik hozzájuk, akkor az még jobban nehezíti a dolgot. De legyünk magunkhoz őszinték, mielőtt ezeket magunkkal cipeljük új otthonunkba: biztosan szükségünk van mindenre? Amennyiben a szívünk mélyén érezzük, hogy az emlékek megmaradnak anélkül is, hogy féltve őriznénk egy törött bögrét, több éves mozijegyeket vagy jegyzetfüzeteket, akkor itt az ideje megválni tőlük!
Sokszor abba a hibába esünk, hogy elteszünk dolgokat „jó lesz még valamire” felkiáltással. Ez esetben szintén fontos, hogy ne csapjuk be magunkat és elgondolkozzunk azon, hogy használtuk-e az elmúlt egy évben ezeket a tárgyakat, eszközöket. Ha a válasz egyértelműen nem, akkor ezeket is érdemes kiselejtezni.
A költözés arra is nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy a ruhatárunkat átnézzük. Itt is fontos, hogy őszinték legyünk magunkhoz és minden kopott vagy sosem hordott ruhadarabtól megváljunk. Amennyiben nincs arra lehetőségünk, hogy a még jó minőségű, hordható ruhadarabokat elajándékozzuk, akkor nézzünk utána az egyéb megoldásoknak. Számos olyan leadási pont és ruházati üzlet van, ahol átveszik a használt ruhadarabokat és új életet adnak azoknak adomány formájában, vagy újrahasznosítják textil alapanyagként.

Dobozolás
Fontos, hogy megfelelő mennyiségű csomagolóanyagot szerezzünk be, hogy ne érjen meglepetés minket a költözködés hevében. Ügyeljünk rá, hogy minden dobozt lássunk el címkével és írjuk rá annak tartalmát, illetve könnyítsük meg a költöztetők munkáját azzal, hogy ráírjuk a helyiséget is, ahova vinni kell a dobozt. Ne pakoljuk túl nehézre a dobozokat: kalkuláljunk azzal, hogy ezeket meg is kell emelni és akár ki is szakadhat az alja, ha túl nagy súly van benne.
Mentőcsomag
A költözés után lehet, hogy nem lesz erőnk rögtön kipakolni mindent, így érdemes összerakni egy olyan pakkot, ami azokat a dolgokat tartalmazza, amire az első napon szükségünk lehet: pár tányért, egy-két evőeszközt, tisztálkodási felszerelést, váltóruhát.
A sikeres költözést követően pedig ne felejtsük el megszámolni a sarkokat az első este, amit új otthonunkban töltünk!