CSOK-kal illetékmentesen
Még az álomotthonotok kiválasztása előtt érdemes pénzügyi szakértőhöz fordulni abban az esetben, ha állami támogatásra vagy hitelre van szükségetek az otthonotok megvásárlásához. Pénzügyi tanácsadóink díjmentesen segítenek nektek abban, hogy mekkora összeget tudtok felvenni, és milyen értékű ingatlant érdemes keresnetek.
Sajnos, ha ez az első és legfontosabb lépés kimarad, előfordulhat, hogy csak kevesebb pénz áll rendelkezésetekre, vagy éppen ellenkezőleg, egy sokkal nagyobb értékű ingatlant is megengedhettetek volna magatoknak. Valamint fontos számolni az illetékfizetési kötelezettséggel is, ami a vételár 4%-át jelenti. Az illetékfizetéssel már ebben a cikkünkben foglalkoztunk, illetve ebben a videónkban is beszéltünk már róla.
Viszont fontos megemlíteni, hogy azok, akik élnek a Családi Otthonteremtési Kedvezmény lehetőségével, azok 2021 év elejétől mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól.
A családtámogatási lehetőség több millió forint azonnali hozzájárulást jelenthet a családok számára, sőt, ha ezt az összeget a lakásvásárlásnál önerőként használják, akkor jelentősen bővíteni tudják a hitellehetőségeiket, így magasabb árkategóriában is válogathatnak az eladó ingatlanok között.

Mekkora összeget jelent a CSOK felvétele?
Új ingatlan vásárlása esetén:
1 gyermek
|
600 000 Ft
|
2 gyermek
|
2 600 000 Ft
|
3 gyermek
|
10 000 000 Ft
|
Használt ingatlan vásárlása esetén:
1 gyermek
|
600 000 Ft
|
2 gyermek
|
1 430 000 Ft
|
3 gyermek
|
2 200 000 Ft
|
Amennyiben nem terveztek három gyermeket, akkor is érdemes megfontolni, azt, hogy éltek-e a CSOK nyújtotta támogatási lehetőséggel, hiszen az illeték mértéke, főleg fővárosi ingatlan esetén, akár milliós nagyságrendűre is rúghat.

Nézzük ezt a gyakorlatban!
Budapesten átlagosan 33,4 millió forintot költenek az első lakásvásárlásra, amelyből egy panellakás vásárolható. Ahhoz, hogy ti is vásárolni tudjatok egy ilyen értékű ingatlant, 20% önerővel kell rendelkeznetek, illetve a 4% illeték mértékével. Ez számokra lefordítva azt jelenti, hogy 6,68 millió önerővel kell rendelkeznetek, továbbá félre kell tennetek 1,34 milliót az illeték kifizetésére. Viszont, ha az illeték mértékét meg tudjátok spórolni, az már azt jelenti, hogy van már 8 millió forint önerőtök, amivel már egy nagyobb panellakást vásárolhattok, vagy akár a tégla lakások között is szétnézhettek.
Tudja meg többet a vagyonszerzési illetékről ebből a videónkból.