Tranzakciószám becslés: 2021 március

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 márciusában, országosan 15 630 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 93 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

Újabb rekorddal tovább folytatódik a lakáspiac szárnyalása, márciusban az elmúlt 10 évben először lépte át a 15ezres határt az adásvételek száma. A Duna House által becsült 15 630 darab tranzakció közel 41%-kal volt erősebb a tavalyi évben már a koronavírus első hulláma okozta megtorpanással záródó márciusánál, de az idei februári csúcsot is több mint 7%-kal túlszárnyalta. 2021 első negyedévében így összesen több mint 41ezer adásvétellel zárt a piac, ami szintén az elmúlt 10 év legerősebb első negyedévét jelenti. A Duna House elemzői szerint az aktív piacot és a továbbra is erős keresletet, a nemzetközileg is tapasztalható koronavírus járvány okozta lakhatási igények változása miatti többlet tranzakciók és hazai környezetben az erre ráerősítő otthonteremtési támogatások okozzák. A szakemberek szerint ez a piaci trend éves szinten akár kétszámjegyű árnövekedést is okozhat az ingatlanoknál.

Az ingaltanpiac mellett bedurrant a jelzáloghitel piac, ahol Duna House Pénzügyek 93 milliárd forintos piaci volument jelzett előre, ami szintén csúcsot jelent Magyarországon. Az óriási erősödést az év elejétől indított rengeteg hitelügylet valós megjelenése okozta, amellyel már az előző hónapokban is számoltak a pénzügyi szakemberek. 90 milliárd forint feletti piaccal az MNB tényadatai szerint tavaly szeptemberben találkozhattunk, akkor 92,46 milliárd forint jelzálogcélú lakáshitel nyújtottak a háztartások számára a pénzintézetek, idén márciusban az előrejelzés alapján ez a csúcs fog megdőlni.     A Duna House Pénzügyek a jelzáloghitelek és az otthonteremtési támogatások piacán kiemelkedően erős második negyedévre számít.


Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal vagy keresse az önhöz legközelebbi irodánkat!

Kérje visszahívásunkat vagy keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

06 1 555 2222

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

"Teljes mértékben elégedett vagyok Erika (Erdei Erika, Damjanich utca) munkájával. Kedves, udvarias, segítőkész volt az egész eladási procedúra lebonyolítása alatt. Plusz rekord idő alatt adta el az ingatlant. Mindenkinek csak ajánlani tudom, a jövőben is igénybe fogom venni szolgálatait, akár ingatlan vásárlásra, eladásra kerül sor."

— Mária, Budapest

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.