Erős október a lakáspiacon! Új jelzáloghitel előrejelzés a Duna House-tól

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2019 októberében, országosan 13 182 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 79 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

A gyenge nyár után továbbra is erős az őszi ingatlanpiac, a szeptemberi hónap után októberben is 13 ezer feletti tranzakció történt idehaza, ez a tavalyinál közel 4 százalékkal erősebb hónapot jelent. Éves összehasonlításban közel azonos adásvétel bonyolódott az első 10 hónapban, mindössze 1,8 százalékos az idei lassulás, így amennyiben marad az aktív, év végi trend, várhatóan közel azonos darabszámú ingatlanpiaci tranzakcióval zár majd a piac.

A Duna House elemzése szerint a fővárosban sem olyan mértékű a visszaesés, mint az az elmúlt héten egyes hírekben olvasható volt. A Duna House tranzakciós adatai alapján a fővárosi ingatlanforgalom csak 13 százalékkal csökkent az idei év eddigi időszakában, ami jóval kisebb mértékű lassulás, mint a hírekben megjelent 46%. A KSH év közbeni, nem végleges adatai jelentősen eltérhetnek a tényadattól, így a visszaesés mértékét ez alapján megállapítani nem lehet.

Az ingatlanpiaci tranzakciók előzetes becslése mellett mostantól a kihelyezett lakáscélú jelzáloghitelek tekintetében is ad előrejelzést a Duna House. Októberben az emelkedő ingatlanpiaci mutató mellett a lakossági hitelezés is hasonló képet mutat, hiszen az előrejelzés alapján 79 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódhatott Magyarországon. A háztartásoknak nyújtott forintalapú, lakáscélú hitelek összege 2019 augusztusában 68,97 milliárd forint, szeptemberében pedig 76,29 milliárd forint volt az MNB adatai alapján.

A Duna House Hitelcentruma által nyújtott adat elsősorban gyors trendelőrejelzésre használható, a Magyar Nemzeti Bank minden hónap elején publikálja a 2 hónappal azelőtti időszak tényadatait.


Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal vagy keresse az önhöz legközelebbi irodánkat!

Kérje visszahívásunkat vagy keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

06 1 555 2222

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

A volt férjemmel közös lakásunk eladása kapcsán ismerkedtem meg Henriettel (Pusztai Henriett, Nagy Lajos király útja). A kapcsolatunk első perctől kezdve közvetlen volt, rögtön megtaláltuk a közös nevezőt, hasonló stílusúak vagyunk. Ennek köszönhetően a munkakapcsolatunk hamar egy jó barátsággá is alakult. Heni a jelenlegi lakásom megtalálásában is nagyon nagy segítség volt.

— Zsófia, Budapest

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.
A legjobb módszer a válogatáshoz!
Minden ingatlan mellett található egy icon:

Keresse a csillagot majd Kattintson rá és ide tesszük a kiválasztott ingatlant.