Celeblak október - Kunal Nayyar

Az idei évet Jim Parsons, azaz Sheldon Cooper ingatlanügyeivel indítottuk, majd múlt hónapban Kaley Cuoco, azaz Penny nem túl sikeres tranzakciójával folytattuk. A sorban most Kunal Nayyar, azaz Rajesh következik, aki 7,5 millió dollár (2,2 milliárd forint) értékben újított magának egy Tudor stílusú kastélyt Los Angelesben.

A kastély az 1920-as évek közepén épült, korábban Nicolas Cage tulajdonában volt, aki 18 évvel ezelőtt kevesebb mint 3 millió dollárért vásárolta meg. A 660 négyzetméteres főépületben 5 háló és 7 fürdőszoba található, de az épületegyütteshez tartozik két további vendégház is, amelyek 90, illetve 58 négyzetméteresek.

A főépületbe lépve egy kétszintes előcsarnokban találhatjuk magunkat, amelybe hatalmas ólomüveg ablakokon át érkezik a fény. Egy hatalmas dupla ajtón keresztül léphetünk tovább a nappaliba és az étkezőbe. Előbbi egy vadászházra emlékeztet a nagy, fa kandallóval és a dekorációval, míg utóbbi sajátos, azúrkék színben pompázik. A konyha letisztult, elegáns, hatalmas, fényes és tág terek jellemzik, a konyhaszigetnél és a konyha mellett is kialakítottak további étkezési lehetőségeket.

A dolgozó- és könyvtárszoba elegáns, bordó szekrényekkel lett berendezve, amely monotonitását az arany kanapé töri meg. A lakás minden helyiségében akad legalább egy különleges színű kiegészítő, a pihenőszobában egy zöld kanapé tűnik ki az elegáns bútorzat közül.

A hálószobák és a hozzájuk tartozó fürdő-, illetve gardróbszobák sem nélkülözik a luxust és az extravagáns kiegészítőket.

A birtokot egy csodás verandáról szemlélhetjük, de úszhatunk is, ha úgy tartja kedvünk.


Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal vagy keresse az önhöz legközelebbi irodánkat!

Kérje visszahívásunkat vagy keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

06 1 555 2222

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

„Nagyon meg vagyunk elégedve munkatársuk, Huszárné Palotás Erika (Szeged) munkájával és a cégük által biztosított szolgáltatással! Erika személyében egy valóságos "Duna House tündérrel" sikerült megismerkednünk, családunk tulajdonában lévő 2 ingatlan értékesítése során, ezért is döntöttünk, úgy, hogy egy nagyon komoly értékű ingatlan együttes eladásával is az Önök cégét bízzuk meg!

— Diána, Szeged

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.
A legjobb módszer a válogatáshoz!
Minden ingatlan mellett található egy icon:

Keresse a csillagot majd Kattintson rá és ide tesszük a kiválasztott ingatlant.