Biztosra mennek a jelzáloghitelesek, a következő negyedévben jöhet a robbanás

A kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően egyre többen választják a legalább 10 éves kamatperiódusú, kiszámíthatóbb, így biztonságosabb jelzáloghiteleket, derül ki a Duna House hitelpiaci elemzéséből. A változó kamatozású, rövid kamatperiódusú hitelek aránya országszerte minimálisra csökkent.

A jelzáloghitellel ingatlant vásárlók több mint kétharmada legalább 10 évig fix törlesztőrészlettel szeretne kalkulálni már a hitel felvételének időpontjában is. A legbiztosabbra Nyugat-Magyarországon mennek, míg a budapestiek valamelyest nagyobb kockázatot vállalnak. A kevesebb mint 5 évig fix kamatozású hitelek szinte eltűntek a piacról, arányuk országszerte csupán 2-3 százalék. Az 5 éves kamatperiódus aránya is folyamatosan csökken, egy év leforgása alatt 35-45 százalékponttal csökkent a részesedése, a Duna House Hitelcentruma által közvetített hitelek adatai alapján.  


A fővárosiak 12 százaléka a teljes futamidőre fix kamatozás mellett döntött 2019 első negyedévében. Ugyanez az arány keleten 19, nyugaton 21 százalék.
 

A következő negyedévben magasabb fokozatba kapcsolhat a hitelpiac


A Duna House a lakáscélú hitelek volumenében az idei év harmadik negyedévében vár kiugró emelkedést. Júliustól a családi otthonteremtési kedvezmények keretében már használtlakásokra is felvehető lesz az államilag támogatott hitelkonstrukció, amely 2 gyerek esetében 10, három gyerek esetében 15 millió forint felvehető hitelösszeget jelent. A folyamatosan emelkedő lakásárak miatt ezekre várhatóan egyre nagyobb szüksége is lesz a hitellel vásárlóknak. 


„A kamattámogatott hitelek felhasználási körének bővülése újabb lökést adhat az ingatlan és jelzáloghitelpiacnak az idei év harmadik negyedévében. Ráadásul ugyanebben az időszakban jelenik meg a Babaváró hitel, amely várhatóan a jelzáloghitelek mellett szintén óriási segítséget jelenthet a családot-gyermeket tervezőknek ingatlancéljaik elérésében. Várakozásaink szerint az utóbbi termék kifejezetten keresett lesz a családok körében, ennek ellenére nem számítunk jelentős kiszorító hatással a jelzáloghitelek piacán.”  – nyilatkozta Fülöp Krisztián, a Duna House Hitelcentrumának vezetője.
 

JELZÁLOGHITELEK KAMATPERIÓDUS SZERINTI MEGOSZLÁSA BUDAPESTEN (AGGLOMERÁCIÓVAL EGYÜTTESEN), NYUGAT- ÉS KELET-MAGYARORSZÁGON
adatok forrása: Duna House Hitelcentruma

 

 

 


Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal vagy keresse az önhöz legközelebbi irodánkat!

Kérje visszahívásunkat vagy keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

06 1 555 2222

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

"Köszönetet szeretnék mondani a Duna House platina fokozatú értékesitőjének Dobi Doriánnak (Felső Kispest) a sok segitségért,amivel hozzájárult budapesti lakásvásárlásomhoz! Köszönöm!"

— Zsuzsanna és Norbert, Budapest

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.
A legjobb módszer a válogatáshoz!
Minden ingatlan mellett található egy icon:

Keresse a csillagot majd Kattintson rá és ide tesszük a kiválasztott ingatlant.