Babaváró last minute, avagy 30 év felettieknek érdemes lehet még idén belevágni

Jövő év január elsejétől változnak a Babaváró támogatás feltételei, amely egyúttal azt is jelenti, hogy jelentősen szűkülhet az igénylők köre. A visszaszámlálás elkezdődött, már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a támogatást, ezért a Credipass szakértői összeszedték, hogy kiknek érdemes élni a lehetőséggel és hogy mire kell figyelni az igénylés során.

A kormány bejelentése szerint, 2024. január 1-től 10 millió forintról 11 millióra emelkedik a Babaváró támogatás összege, amely – ugyanúgy ahogyan eddig – kamatmentes kölcsönként járul hozzá a gyermeket tervező házaspárok költségvetéséhez. A jövő évtől azonban a házaspárok csak akkor lehetnek jogosultak az összegre, ha a hölgy tag az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét. A kizárólag 2024-ben érvényes átmeneti szabályozásnak köszönhetően, ha a feleség elmúlt 30 éves, de még nem töltötte be a 41. életévét és igazolja várandósságát, továbbra is jogosult lehet a támogatásra 2024. december 31-ig. Azonban 2025-től már ez sem lesz opció: ettől az évtől kizárólag a 30 év alatti nők lesznek jogosultak az igénylésre.

A Credipass pénzügyi szakértői szerint azoknak a 30 és 40 év közötti házas hölgyeknek, akik jövőre már nem igényelhetik a támogatást, azonban tudják, hogy szeretnének a közeljövőben gyermeket, érdemes lehet elgondolkodni az igénylés idei, last minute beadásán. A 2023 év végéig beadott és pozitív elbírálás alá esett igénylések esetében ugyanis a szerződéskötéstől számítva 5 év áll rendelkezésre ahhoz, hogy megszülessen az első baba, vagy a házaspár igazolja, hogy már úton van a gyermek. Ahhoz azonban, hogy sikeres legyen az igénylés, több tényezőre is figyelni kell, érdemes tehát most, „a véghajrához” közeledve pénzügyi szakértőre bízni az ügyintézés folyamatát.

Nagyon fontos, hogy az igényléshez kapcsolódó jogszabályi kötelezettségeknek (pl. házasság megléte vagy a köztartozás-mentesség) meg kell felelnie a pároknak, valamint hitelképesnek is kell lenniük. Pénzügyi szakértőink rendszeresen találkoznak azzal a problémával, hogy munkahelyváltás miatt az igénylő nem felel meg minden kritériumnak, ugyanis a hitelfelvételhez elengedhetetlen a folyamatos munkaviszony. A tanácsuk: semmiképp ne váltson munkahelyet a belátható időn belül hitelfelvételt, Babaváró igénylést tervező ügyfél, ugyanis a legtöbb banknál feltétel, hogy lejárt próbaidővel, legalább 3 hónapja tartson a foglalkoztatás. Érdemes szem előtt tartani azt is, hogy munkahelyváltás esetén már a felmondási idő alatt sem igényelhető hitel. A további buktatók elkerülésére, és hogy ne fussunk ki az év végéig még rendelkezésre álló időből, érdemes pénzügyi szakértő segítségét kérni.” – mondta el Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.

Az idei évben elérhető támogatás a fiatal házasok számára szabadon felhasználható kölcsön igénylését teszi lehetővé, 20 éves futamidőre, maximum 10 millió forintig, amelyet lakásvásárlásra, hitelkiváltásra, otthonkorszerűsítésre vagy akár új autó vásárlására is fordíthatnak. A 2022-es év során a pénzügyi közvetítő cég által közvetített támogatásokat az igénylők legnagyobb arányban, 87,4%-ban ingatlancélra fordították, az idei év első 9 hónapjában leadott igénylések adatai szerint azonban még nagyobb teret nyert magának a lakhatás minőségének javítása, ugyanis az igénylők 92,6%-a jelölte meg a lakásvásárlást, -felújítást, -bővítést vagy korszerűsítést a támogatási összeg felhasználására.

Érdemes kiemelni, hogy a támogatás kiemelt előnye az is, hogy az érkező gyermekek után akár három évre is szüneteltethető a törlesztés, több gyermek vállalásánál a hiteltartozás is csökkenthető, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes tartozás elengedésre kerül.


Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal!

Adja meg elérhetőségét, és kollégáink egy munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot!

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

„Nagyon meg vagyunk elégedve munkatársuk, Huszárné Palotás Erika (Szeged) munkájával és a cégük által biztosított szolgáltatással! Erika személyében egy valóságos "Duna House tündérrel" sikerült megismerkednünk, családunk tulajdonában lévő 2 ingatlan értékesítése során, ezért is döntöttünk, úgy, hogy egy nagyon komoly értékű ingatlan együttes eladásával is az Önök cégét bízzuk meg!

— Diána, Szeged

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.