A sorrend nem, az árak jelentősen változtak a lakótelepeken

A tavalyi évben sem állt meg a panelek áremelkedése, sőt egyes lakótelepek most indultak igazán növekedésnek. Vizafogón már a 600 ezer forintot is eléri az átlagos négyzetméterár, de a skála másik végén álló Havanna lakótelepen se kapunk ingatlant 380 ezer forintos négyzetméterár alatt – derül ki a Duna House elemzéséből.

A legkedvezőbb áron elérhető lakástípus esetében sem mindegy a lokáció. Az egyes lakótelepek ingatlanjai között több százezer forintos különbség is lehet négyzetméterenként. „A vizsgálatba bevont budapesti lakótelepeken az átlagos négyzetméterár 380 és 610 ezer forint között mozog, nagy általánosságban 450-480 ezer forinttal számolhattunk a tavalyi év második felében” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

2017-hez képest legnagyobb mértékben a Havanna és a Vizafogó lakótelepeken nőttek az árak, előbbi esetében 71, utóbbi esetében pedig 63 százalékos emelkedésről beszélhetünk. A legkevésbé Gazdagréten, illetve a József Attila lakótelepen volt intenzív a drágulás, 36 és 43 százalék. A folyamatosan fejlődő lakótelepeken az idei évben is jelentős emelkedést várnak a szakemberek. „A tömegközlekedést érintő bejelentések és egyéb beruházások híre szinte azonnal megjelenik az ingatlanárakban is.”

 Átlagos négyzetméter árak az egyes budapesti lakótelepeken

A Duna House Budapesti Panel Árindexe 2018 utolsó negyedévében már 211 százalékponton állt nominál értéken, de reál értéken is 56 százalékponttal magasabbak az árak, mint 2008 elején voltak. „A panellakások négyzetméterára emelkedett legintenzívebben a fellendülés óta, és még nem állt meg a növekedés, amelyet a legfrissebb adatok is alátámasztanak” – tette hozzá Benedikt Károly.

 

Duna House Budapesti Panel Árindex


Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal vagy keresse az önhöz legközelebbi irodánkat!

Kérje visszahívásunkat vagy keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

06 1 555 2222

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

"Szia Judit! (Hegedűs Judit, Debrecen) Szeretném megköszönni azt a sok segítséget, amit tőled kaptam a lakásvásárlás során. Azt gondoltam pedig, hogy ez hosszú hónapokig elhúzódik majd, míg megtaláljuk a megfelelő lakást, és jogilag is rendezzük a dolgot, de nagyon kellemesen csalódtam, és ezt neked köszönhetem! Sok sikert kívánok a továbbiakban, és az én ajánlásomra bármikor számíthatsz"

— Erika, Debrecen

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.
A legjobb módszer a válogatáshoz!
Minden ingatlan mellett található egy icon:

Keresse a szivecskét majd Kattintson rá és ide tesszük a kiválasztott ingatlant.