Blog - Ingatlanos szemmel szubjektíven
Vadásszák a kollégáimat!

Vadásszák a kollégáimat!

Vevőnek álcázott fejvadászba botlottunk.

Nehéz jó munkaerőt szerezni, sőt szinte bármilyen munkaerőt nehezebb most szerezni mint egy-két évvel ezelőtt, na de amire az egyik cég hitelközvetítője vetemedett, azon kínomban csak nevetni tudtam én is.

 

Történt, hogy egy helyes, magas 28 éves fiatalember jött hozzánk dolgozni, nagy reményekkel.  Kezdő értékesítőként megbízást kell kötnie, hiszen ez a szakma alapja, így belevágtunk a telefonálásba. Egész jól vette az akadályokat, és a harmadik napon már szinte az összes kifogást jól kezelte. Aztán egyik nap belefutott egy eladó lakásba abban az utcában ahol lakik, úgyhogy különösen motivált volt a telefonálásban.

 

Sikerült a tulajdonossal beszélnie, egy kedves középkorú hölggyel, de Ő semmiképpen nem akart ingatlanost. Másnap reggel mégis visszahívta a kollégát, hogy csak jó lenne találkozni és beszélgetni,  de nem a lakásban hanem a közelben lévő irodájában, mert idegeneket nem akar beengedni az otthonába.

 

Nem értettük az okát, hiszen vadidegen magánszemély érdeklődőket ellenőrzés nélkül beenged, akikről a telefonszámon kívül semmilyen információja nincs, és egy nagy hálózathoz tartozó kollégát, aki leinformálható, ráadásul 100 méteren belül lakik, Őt nem. Én kedves újoncunkat  megnyugtattam, hogy vannak különc emberek menjen csak ki, legyen kedves és profi, kösse meg a megbízást.

 

Szegény kollégánk a megbízás helyett egy állásajánlattal tért vissza! Ügyfélnek álcázott fejvadásszal volt dolga. :-)

 

Ezért érdemes tehát jónak és felkészültnek lenni, mert ha esetleg a kolléga nem lenne elégedett a munkájával, pikk-pakk találhat magának másikat. Szerencsére ez a kolléga elégedett a munkájával és az irodával. :-)


Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Szerző

Írta: Schneiderné Bereczky Andrea

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

"Teljes mértékben elégedett vagyok Erika (Erdei Erika, Damjanich utca) munkájával. Kedves, udvarias, segítőkész volt az egész eladási procedúra lebonyolítása alatt. Plusz rekord idő alatt adta el az ingatlant. Mindenkinek csak ajánlani tudom, a jövőben is igénybe fogom venni szolgálatait, akár ingatlan vásárlásra, eladásra kerül sor."

— Mária, Budapest

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.