Blog - Ingatlanos szemmel szubjektíven
Ingatlaniroda, ahol Kossuth Lajos is megfordult

Ingatlaniroda, ahol Kossuth Lajos is megfordult

Számtalan különleges és gyönyörű helyen lévő Duna House iroda létezik, de az biztos, hogy helytörténeti szempontból a legkülönlegesebb a Pesterzsébet Vécsey utcai irodánk. Tartson velünk egy kis időutazásra.

A XX. kerület egyik legrégebbi, közel 200 éves épülete számtalan izgalmas emléket őriz. A történészek szerint 1870. december 30-án Biróy Béla honvéd itt, az egykori Vendéglő 48-as magyarhoz nevet viselő helyiségben fogalmazta meg levelét, amiben a városrész Kossuthról való elnevezést kéri, az egyik legnagyobb hazafi beleegyezésével párhuzamosan.  Mindezt tette annak emlékéül, hogy megemlékezések, illetve személyes iratok alapján bizonyos, hogy 1848 szeptemberében idelátogatott Kossuth Lajos, aki a ceglédi toborzóbeszéd próbáját is itt tartotta.

A kezdeményezés sikerrel járt és végül így Kossuthfalvának nevezték el a telepet, és ugyanekkor a névadók szorgalmazták az utcák elnevezését is volt 48-as honvédokról-vértanúkról. Kossuthfalva 1899-ben Erzsébetfalvával nagyközséggé egyesült, ezért az elnevezés azóta csak városrészként élt tovább.

1924-ben Winkler Márton unokája, Balogh Zoltán eladta az ingatlant, új tulajdonosai a Kakukk, majd a Gyalogkakukk nevet adták a fogadónak. Ezek után nagy történelmi események megtartásáról már nincsenek feljegyzések, viszont az erzsébeti lakók így is nagy örömmel látogatták évtizedekig a helyet, eltöltve itt megannyi kellemesen könnyed pillanatot. Egy dolog biztos: nincs ma olyan Pesterzsébeten nevelkedett ember, akinek édesapja, vagy nagyapja nem emelte volna e falak közt fia egészségére poharát, vagy ünnepelte unokája ballagását egy kisfröccs mellett.

A történelmi vendéglátóhelynek végül méltatlan körülmények között romlott az állapota, míg végül a romos házat hálózatunk franchise partnere Dobi Dorián keltette újra életre, immár ingatlanirodaként. A történelmi múlt híreit és képeit azóta is emléktábla őrzi az irodán belül. Látogasson el Pesterzsébetre emlékezzen a múltra és nézze meg a jelen ingatlankínálatát: https://dh.hu/iroda/Vecsey-utca-Pesterzsebet


Hasznosnak találta ezt a bejegyzést? Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Szerző

Írta: Duna House

Hasznosnak találta ezt a bejegyzést?
Ossza meg ismerőseivel!


Küldje el a bejegyzést e-mailben

Ügyfeleink mondták

„Nagyon meg vagyunk elégedve munkatársuk, Huszárné Palotás Erika (Szeged) munkájával és a cégük által biztosított szolgáltatással! Erika személyében egy valóságos "Duna House tündérrel" sikerült megismerkednünk, családunk tulajdonában lévő 2 ingatlan értékesítése során, ezért is döntöttünk, úgy, hogy egy nagyon komoly értékű ingatlan együttes eladásával is az Önök cégét bízzuk meg!

— Diána, Szeged

Megkönnyítjük a keresést.
Ide fogjuk gyűjteni azokat az ingatlanokat, amiket már megnézett.

Ezután már könnyű lesz kiválasztani az Önhöz legjobban illő ingatlant.